A cég vezetése dolgozóit a lehetőségek szerint mindig a legcélirányosabban választja ki.
A felvételnél figyelembe veszi a jelentkező életkorát, végzettségét, szellemi és fizikai alkalmasságát, valamint egyéb személyi adottságait, büntetlen előéletét.
Ha a dolgozó által végzendő munkához megítélésünk szerint még ezek az információk is kevésnek bizonyulnak, akkor a személyiségi jogok tiszteletben tartásával, részletes környezettanulmányt követően jön csak létre a munkaviszony létesítésére vonatkozó döntésünk.
Mint ismeretes, a vagyonvédelem területén dolgozók az 1998. évi IV. törvény értelmében minimum szakmunkás bizonyítvánnyal kell, hogy rendelkezzenek. Cégünknél, a biztonsági szolgálat területén foglalkoztatottak többsége érettségizett, illetve a fegyveres erők tiszthelyettes, vagy tisztképző iskolája elvégzését tanúsító oklevél birtokosa.
A magánnyomozói területen dolgozók a vonatkozó rendeletben meghatározott iskolai végzettséggel és okmányokkal szintén rendelkeznek. A rovarirtást végző munkatársaink, az előirt egészségügyi gázmester szakképesítésen túlmenően a közegészségügyi szakot is, elvégezték az egészségügyi főiskolán.
A munka- és tűzvédelmi felügyelőnknek szakirányú felsőfokú végzettsége van, de ha szükségesnek tartjuk, akkor a Tűzoltótiszti Főiskola tanárai is segítik az adott feladat magas szintű elvégzését.
→ ←
|